Feltöltés időpontja: 2016. december 16. 10:22
Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó, NEA-17-M jelű „Civil szervezetek működési célú támogatása 2017." című pályázati kiírása.
Feltöltés időpontja: 2016. november 30. 10:00
Sokszoros a túligénylés a vidékfejlesztési program egyes pályázataira - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének agrárfórumán, Keszthelyen.
Feltöltés időpontja: 2016. november 17. 09:55
A Kolon Menti Leader Egyesület ezúton tisztelettel meghívja Önt
a LEADER intézkedések ismertetésével kapcsolatos tájékoztató fórumra.
Időpont: 2016. 11. 23. (szerda) 15.00 óra
Helyszín: Izsák Városháza Díszterme – 6070 Izsák, Szabadság tér 1.
Feltöltés időpontja: 2016. november 14. 14:00
A kormány célkitűzéseinek megfelelően még az idei évben több pályázati felhívást ismerhetnek meg az érintettek. A Vidékfejlesztési Program keretében három új pályázat került kiírásra mintegy 24 milliárd forint értékben.
Feltöltés időpontja: 2016. november 8. 10:30
A jövőben egyszerűbbé válhat az egyesületek, alapítványok bejegyzési, illetve változásbejegyzési eljárása - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár sajtótájékoztatón Budapesten.
Megszületett a döntés a 2016. évi Tanyafejlesztési Program nyerteseiről: 253 projekt nyert el támogatást összesen közel 730 millió forint értékben.
Feltöltés időpontja: 2016. november 8. 10:29
Idén is vissza nem térítendő támogatásban részesült az alföldi tanyavilág – mondta a 2016. évi Tanyafejlesztési Program nyerteseit ismertető sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. Kiemelte: a tanyák és tanyás térségek védelmére és fejlesztésére a Földművelésügyi Minisztérium 2011-ben kidolgozta a teljes egészében nemzeti forrásból finanszírozott Tanyafejlesztési Programot, amelyre 2016-ban már hatodik alkalommal nyílt lehetőség pályázatot benyújtani. Az előző három évhez hasonlóan idén is az Alföldről 724 településéről lehetett pályázni.
Feltöltés időpontja: 2016. október 10. 11:32
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jogutódlással történő megszüntetése miatt nem kerül veszélybe az agrártámogatások jövő évi kifizetése. Az illetékes tárcák az Európai Bizottsággal közösen hatékonyan dolgoznak azért, hogy az átszervezés minél rövidebb idő alatt, zökkenőmentesen megtörténjen. Az elkövetkező időszakban 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás segíti a magyar gazdálkodókat.
Feltöltés időpontja: 2016. október 4. 10:09
Foglalkoztatási együttműködési szerződést írtak alá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnereinek képviselői. A paktum legfőbb célja a megyei munkanélküliség és a munkaerőhiány csökkentése a foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési program keretében elérhető 2,5 milliárd forintos forrásból.
Feltöltés időpontja: 2016. szeptember 19. 10:08
Több mint 70 éve rendezik meg e jeles eseményt Izsákon, mely az Arany Sárfehérről, Izsák védett eredetű boráról kapta a nevét. A XXXI. Izsáki Sárfehér Napok programjai; Országos borászfórum és borrendi találkozó, a Magyar Fogathajtó Bajnokság zárófordulója - Sárfehér Fogathajtó Kupa, utcabál, tűzijáték, motoros felvonulás, szüreti felvonulás, koncertek neves előadókkal, családi nap gyermekprogramokkal... és még sorolhatnánk hosszan!
Feltöltés időpontja: 2016. augusztus 4. 17:36
A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (IH) 2016. július 25-én kelt döntésében a Kolon Menti Leader Egyesületet LEADER Helyi Akciócsoportként véglegesen elismerte a 2015. szeptember 25. napján kelt előzetes elismerésben szereplő 9 település – Ágasegyháza, Ballószög, Bócsa, Fülöpháza, Fülöpszállás, Helvécia, Izsák, Jakabszállás, Orgovány - részvételével, továbbá a június 9-én a közgyűlés által elfogadott, 2020-ig szóló Helyi Fejlesztési Stratégiát (HFS) megvalósításra kiválasztotta.
A jóváhagyással egyidejűleg az IH 347 millió Ft támogatást ítélt meg a HFS végrehajtására, melyből 294,95 millió Ft a helyi szereplők fejlesztéseinek támogatására, 52,05 millió Ft pedig a stratégia megvalósításával összefüggő működési, kommunikációs és adminisztrációs feladatok elvégzésére fordítandó.
Azonban a munka még nem ért véget a HFS elfogadásával, a LEADER pályázati felhívások első megjelenésére csak 2016 utolsó negyedévében lehet számítani.
A végleges HFS, az IH elismerés, valamint a HFS szakmai értékelése elérhető a www.dunamellekleader.hu honlapon a „Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-20” menüpont alatt.
Feltöltés időpontja: 2016. július 13. 12:22
A felhívás lehetőséget biztosít a mezőgazdasági termelőnek minősülő, továbbá a nem mezőgazdasági termelőnek minősülő, de legfeljebb mikro-, illetve kisvállalkozás méretű borászati üzemek számára borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítéséhez, illetve építéssel járó fejlesztési beruházásokhoz, energia-, és más erőforrás-felhasználás hatékonyságának növeléshez, illetve megújuló energiaforrás alkalmazásához.
Feltöltés időpontja: 2016. június 30. 18:33
Az Egyesület közgyűlése 2016. június 9-i ülésén elfogadta a 2014–2020 programozási időszak keretében megvalósítani kívánt LEADER Helyi Fejlesztési Stratégiáját.
Feltöltés időpontja: 2016. június 23. 16:35
A Kolon Menti Leader Egyesület ezúton tisztelettel meghívja Önt a 2016. év Tanyafejlesztési Programot bemutató tájékoztató fórumára.
Feltöltés időpontja: 2016. június 13. 20:55
Közzétették a 2016. évi Tanyafejlesztési Program pályázati felhívásait és útmutatóit. A program keretében a tanyán élők három célterületre, összesen 725 millió forintos keretösszegben nyújthatnak be támogatási kérelmeket 2016. július 8-tól forráskimerülésig, de legkésőbb augusztus 8-ig.
Feltöltés időpontja: 2016. május 24. 15:24
A Vidékfejlesztési Program keretében 2016. február 9-én megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság a 272/2014 (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján.
Feltöltés időpontja: 2016. május 12. 15:24
A 2016. május 11-én megjelent a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt felhívás (VP2-4.1.4-16) keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll a gazdálkodók rendelkezésére.
Az Európai Bizottsággal folytatott hosszas és eredményes egyeztetésének köszönhetően a korábbi összeg többszöröse áll a magyar gazdálkodók rendelkezésére a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését célzó beruházások uniós forrásból való finanszírozására.
Feltöltés időpontja: 2016. április 7. 10:55
Két pályázati felhívás beadási határidejének módosításáról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően több ideje lesz az ügyfeleknek a szükséges dokumentumok előkészítésére, így a rendelkezésre álló összesen mintegy 40,9 milliárd forintos keret sikeres lekötésére.
Feltöltés időpontja: 2016. március 5. 12:02
A Kolon Menti Leader Egyesület Közgyűlése február 24-i ülésén elfogadta a 2014-2020 programozási időszak LEADER Helyi Fejlesztési Stratégiájának "draft" verzióját, amely a stratégia 1. számú tervezete.
Feltöltés időpontja: 2016. február 11. 19:48
Egyszerre 2 Európai Uniós pályázat is megjelent önkormányzatok, nonprofit szervezetek és egyházak számára, összesen 38,9 milliárd forintos keretösszeggel. Fontos kiemelni, hogy támogatási kérelmet kizárólag MVH ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be.
Feltöltés időpontja: 2016. február 2. 22:01
Egyszerre 5 uniós pályázat is megjelent a mezőgazdasági termelők és termelői csoportok, termelői szervezetek számára, összesen 80,5 milliárd forintos keretösszeggel. Négy pályázatra konzorciumi formában is van lehetősége a termelőknek pályázni. A pályázatok célja a kertészeti ágazatokban tevékenykedő mezőgazdasági termelők versenyképességének javítása, melyet a termelők együttműködésével terveznek megvalósítani. Fontos kiemelni, hogy támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be mind a négy pályázati felhívás esetében.
Feltöltés időpontja: 2016. január 27. 09:26
2016. január 25-től 2016. március 04-ig van lehetőségük a támogatást kapott ügyfeleknek, hogy teljesítsék monitoring adatszolgáltatási kötelezettségüket. Az alábbi tájékoztatás célja, hogy segítsük Önt ezen kötelezettségének teljesítésében.
Feltöltés időpontja: 2016. január 12. 11:54
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek monitoring adatszolgáltatási időszaka a megelőző évek gyakorlatához képest korábban, már 2016. január 25-én indul. Az adatszolgáltatást 2016. március 04-ig kell teljesíteni, amelyre kizárólag elektronikus úton van lehetőség.
Feltöltés időpontja: 2016. január 9. 14:07
A Kolon Menti Leader Egyesület a Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése során elkészítette a térség helyzetfeltárását, melyre alapozva a térség jövőképe, átfogó és specifikus fejlesztési célok, valamint a leendő pályázati felhívások alapját képező intézkedések kidolgozása is megkezdődött.
Feltöltés időpontja: 2016. január 6. 13:22
Felhívjuk figyelmét, hogy 151 milliárd forintos forrással megjelent a VP-3-4.2.1-15 kódszámú „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” című pályázati felhívás. Az alábbiakban ismertetjük a főbb pályázati feltételeket a megjelent kiírás alapján.
Feltöltés időpontja: 2016. január 6. 13:22
A Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumai megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására.
Feltöltés időpontja: 2015. december 2. 16:51
Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek részére Helyi Aktivációs Műhelynap megszervezésére.
Feltöltés időpontja: 2015. november 23. 03:10
Trágyatárolók és hozzájuk kapcsolódó trágyakezelési technológiák építésére és beszerzésére írt ki pályázatot a Miniszterelnökség november 20-án, amelyre a mezőgazdasági termelők (és azok bizonyos csoportjai) nyújthatják be pályázatukat.
Feltöltés időpontja: 2015. november 13. 04:02
A Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítésére írt ki pályázatot a Miniszterelnökség november 10-én, amelyre az Irányító Hatóság által előzetesen elismert LEADER Helyi Akciócsoportok nyújthatják be pályázatukat. A felhívás célja, hogy egy olyan, társadalmi egyeztetésen alapuló helyi fejlesztési stratégia szülessen meg, amelynek köszönhetően a 2014-2020 közötti uniós támogatási időszakban a helyi igényeknek megfelelő projektek, fejlesztések valósuljanak meg.
Feltöltés időpontja: 2015. október 27. 22:19
Ezúton szeretettel meghívom Önt a Dunamellék Leader Egyesület által szervezett, a 2014-2020-as időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) tervezést segítő konzultációra:
Feltöltés időpontja: 2015. október 22. 09:44
A Dunamellék Leader Egyesület a Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése kapcsán konzultációkat tart az illetékességi területéhez tartozó valamennyi településen a mellékelt meghívóban szereplő időpontokban. A település képviselői mellett várjuk azon civil és üzleti szféra képviselőit is, akiknek rálátása van a település életére, helyzetére, szükségleteire. A kis csoportos konzultációkon a települések helyzetértékelését, pályázati igények felmérését kívánjuk átbeszélni, ezért - tekintettel a HFS készítés szűkös határidejére - mindenki aktív jelenlétére számítunk!
Feltöltés időpontja: 2015. október 21. 17:56
A 1721/2015. (X.6.) kormány határozat mellékletében kihirdetésre került a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program első, 2015. évi fejlesztési kerete.
Feltöltés időpontja: 2015. szeptember 28. 13:53
A 2014 – 2020 programozási időszakban a Dunamellék Leader Egyesületnek ismételten lehetősége nyílik saját fejlesztési stratégiájának elkészítésére és megvalósítására. A LEADER Akciócsoportok újraszervezése már másfél évvel ezelőtt elindult, a júliusi utolsó területegyeztetéseket követően következő hónapban elindulhat a komoly tervezési munka.
Feltöltés időpontja: 2015. szeptember 23. 13:53
A Tanyafejlesztési Program keretében 2011 óta mintegy 6,2 milliárd forint támogatást biztosított a Földművelésügyi Minisztérium, ebben az évben pedig 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A program iránt az idén minden eddiginél nagyobb az érdeklődés, eddig több, mint 1775 pályázat érkezett be, ami 75 százalékos emelkedést jelent a 2013-as adatokhoz képest.
Feltöltés időpontja: 2015. szeptember 14. 10:11
A magyar hagyományaink őrzésére, kultúránk ápolására, közös gondolkodásra rendezte a Felső-Kiskunsági Gazdaságfejlesztő Alapítvány (FELGA) a térség agrárszereplőinek legnagyobb ünnepét, a Térségi Agrárfórumot 2015.08.28.-án Kunadacson az Ispán Majorban. Ezen a napon volt lehetőség az agrárszakemberek ismereteinek bővítésére, tapasztalataik kicserélésére, ünneplésre. A rendezvényünk védnöke volt dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter és Rideg László BKM-i Közgyűlés elnöke.
Feltöltés időpontja: 2015. szeptember 8. 13:53
Idén szeptember 23-27. között ismét Budapesten, a Hungexpón gyűlik össze az agrárium színe-java, az ország legnagyobb és legelismertebb mezőgazdasági seregszemléjén, az OMÉK-on.
Öt napra a Hungexpo területére sűrítik a szervezők Magyarországot, hogy a gasztronómia, a magyar tájak és a hazai kultúra segítségével a látogatók élményeken keresztül ismerjék meg hazánkat.
Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár Magyarország legnagyobb, legrégebbi, és nagy tradíciókkal bíró agrárgazdasági rendezvénye, amely több mint 100 éves múltra tekint vissza.
Feltöltés időpontja: 2015. augusztus 17. 13:53
2015. augusztus 10-én hivatalosan is elfogadta a magyar Vidékfejlesztési Programot (VP) az Európai Bizottság. A 2014-2020 közötti hétéves időszakban így mintegy 1300 milliárd forint fejlesztési forrás áll az ország rendelkezésére. A VP legfontosabb célja a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése. A legfontosabb prioritások között szerepel a tudás és innováció, a versenyképesség és életképesség, az erőforrás-hatékonyság és a társadalmi befogadás előmozdítása a vidéki térségekben.
Feltöltés időpontja: 2015. augusztus 12. 09:08
Hamarosan lejárnak az EMVA társfinanszírozott egyes beruházási jogcímek megvalósítási illetve kifizetési kérelmeinek benyújtási határidői!
Feltöltés időpontja: 2015. július 28. 11:10
Több idő jut a kertészeti gépek, valamint a tanyabuszok beszerzésére, valamint egyes LEADER-fejlesztéseket megvalósító pályázóknak kedvez az a Miniszterelnökség által most kiadott rendeletmódosítás, amelynek köszönhetően kitolódnak a projektek megvalósítási határidői.
Feltöltés időpontja: 2015. július 3. 13:23
Bócsai székhelyű vállalkozás, a Luca Ádám Kft. 2009. decemberben támogatási kérelmet nyújtott be a Dunamellék Leader Egyesülethez turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre, mely keretében több, mint 36 millió forint támogatást nyert falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításra. A projekt a Dunamellék Leader Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának megvalósítását szolgálta, a támogatást a LEADER HACS fejlesztési forrása terhére nyerte el az ügyfél.
Feltöltés időpontja: 2015. július 2. 11:14
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Dunamellék Leader Egyesület ügyfélszolgálati irodája 2015. július 1.-től elköltözött. Az iroda új címe 6070 Izsák, Szabadság tér 1. (Polgármesteri Hivatal 1. emelet)
A Dunamellék LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát teljesítette. A HVS felülvizsgálat kapcsán elkészült végleges HVS dokumentumot és LEADER célterület tervezőt a Döntéshozó Testület (Elnökség) május 19-i, a HACS tagság (Közgyűlés) a május 23-i éves ülésén elfogadta. Ennek megfelelően a HVS felülvizsgálat lezárult, a végleges Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER célterület tervező a „HVS felülvizsgálat 2011→HVS felülvizsgálat dokumentumai” menüpont alatt érhetők el május 27-től.
Helyi Fejlesztési Stratégia 2023-27